Pure Gold Halkollagén kapszula
Napjainkban a kollagén az egyik leghasznosabb étrendkiegészítő, köszönhetően az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásainak, amelyek ráadásul igen gyorsan is jelentkeznek.
A kollagén gyakorlatilag az a fehérje, ami mindent összetart az emberi testben, szerves részét képezi a csontjainknak, izmainknak, porcainknak, szalagjainknak, fogainknak, körmeinknek, hajunknak, de még a bőrünknek is. Azonban az emberi szervezet öregedésével testünk kollagén termelése fokozatosan csökken, melynek hatására a fent felsorolt szövetek elkezdenek veszíteni rugalmasságukból, feszességükből.
Kollagén
Természetes fehérje, amely biztosítja a szervek és a szövetek rugalmasságát, építi a porcokat, az ízületeket, a hajat, a körmöket, a bőrt és minden létfontosságú szervet. A kor előrehaladtával egyre kevesebb termelődik belőle, ezért kívülről szükséges pótolni. A kollagén segíthet lelassítani az öregedési folyamatokat, a kozmetikai, orvosi implantátumok vagy injekciós töltőanyagokkal szemben tartósabb és természetes eredményt hoz. A ráncfeltöltés, az elszíneződések és a hegek kezelése mellett javít a porcok állapotán, a csontok rugalmasságán, és enyhít az ízületi gyulladásokon is.
Termékünk kiemelkedően magas, 100%-ban hidrolizált Naticol® halkollagénből készül, amely jelenleg a piacon elérhető egyik legkiemelkedőbb minőségű alapanyagnak mondható.
A Naticol® egy francia eredetű, 100%-ban hidrolizált tengeri halkollagén, amely rendkívül egyedi, hiszen klinikai tanulmányok is alátámasztják az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásait. A vizsgálatokban résztvevő hölgyek bőre alig több, mint 4-6 hét! használat után szemmel láthatóan feszesebb, rugalmasabb, hidratáltabb lett, míg az ízületekben jelentkező fájdalmak lényegesen enyhültek.
Sőt mi több, a formulánkhoz használt alapanyag a legkorszerűbb hidrolízises eljárással készült, ami miatt a hasznosulása, emészthetősége páratlannak mondható.
- Támogatja az ízületek egészségét és a mobilitást
- Fokozza a bőr hidratáltságát és rugalmasságát
- Gyors emészthetőség, hasznosulás
- Cukormentes, Laktózmentes, Szójamentes
- GMO mentes
- Nem tartalmaz allergéneket
- Laktóz-, cukor-, szójamentes
- 100%-ban természetes eredetű
- GMO mentes
- Alacsony zsírtartalom
- E-szám mentes
- Kitűnő aminosav forrás
Tápanyagtartalom 2 kapszulában:
- kollagén 1000 mg
Összetevők:
Hidrolizált halkollagén, étkezési zselatin, csomósodást gátló anyag (magnézium sztearát), színezék (titán-dioxid).
Adagolási javaslat:
2 kapszula naponta étkezés közben.
Figyelmeztetés: Kisgyermekek elől elzárva tartandó! A termék nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Ne lépje túl az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget!
Allergén információ: Tej, tojás, glutén, szója, földimogyoró, mogyoró, hal és rákféle összetevőket feldolgozó üzemben készült.
Vásárlói vélemények és értékelések
Még nincs értékelés.